Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

Kovács: A lehetőségeinkhez mérten a legjobb helyezést értük el.


Felemás őszön vagyunk túl. A Kunbaja ATSK csapata az ötödik helyen végzett, ami kellemes érzéseket váltott ki mindenkiből. Kovács Péter szakosztályvezetőnk megosztotta honlapunkkal az elmúlt hónapokkal kapcsolatos gondolatait, és vele együtt próbáltuk összegezni a magunk mögött hagyott 2010-es esztendőt.

 


A megyei III. osztály megnyerése után újonc csapatként szerepeltetek a megyei II. osztály küzdelmeiben. Előzetesen milyen célt tűztetek a csapat elé?


-  A megyei III. osztály megnyerése után a biztos bentmaradást tűztük ki. A 10 csapatos mezőnyben ez a  7-8 hely megszerzését jelentette,ami úgy gondolom joggal volt elvárható az előző szezonbeli teljesítmény után.


Az erősebbnek titulált II. osztályban több csapat játékosai is előszeretettel használják a kellemetlen stílusú szemcseborítást.Játékosaid közül ki hogyan állt ellent eme ütőborításnak,megszokható e ez a stílus egyáltalán? Esetleg volt olyan játékosunk,aki ismerte ennek ellenszerét?


- A szemcse játék ellen kellemetlen játszani. Sajnos a csapatból csupán két játékosunk van aki ezt jól kezeli,Balla György,és Berghoffer László. Balla Gyuri egyébként ilyen borítással játszik,ezért is lenne jó például ha többet tudna edzeni velünk,mert az edzéseken ellene jól fel lehetne készülni az ellenfelekből. Úgy gondolom megfelelő mennyiségű gyakorlással előbb-utóbb el fogjuk érni,hogy ennek kezelése nem jelent majd gondot.

kerekegyhaza-kunbaja_003.jpg

A bajnokság felénél az 5.helyen telel a Kunbaja ATSK


A bajnokság kezdetén úgy gondolom,vakon elfogadtad volna az őszi szezon végén elért 5.helyezést. Mennyire vagy elégedett a csapat teljesítményével?


- A szezon kezdete előtt elfogadtam volna az 5.helyet. A csapat teljesítményével pedig messzemenőkig elégedett vagyok,hiszen a lehetőségeinkhez mérten a legjobb helyezést értük el. Ez azt bizonyítja, hogy kiváló szemléletű, kitűnő sportemberek játszanak csapatunkban. Jó mentalitású, remek szellemű társaság.


Van e valamely mérkőzésetek eredményével kapcsolatosan hiányérzeted,van e amit másképp csináltál volna esetleg,amiből így utólag több is kihozható lett volna ezáltal?


- Igen. A bajai mérkőzés ami nagyon fájt, hogy ott vereséget szenvedtünk,vagy legalább hogy pontot sem szereztünk. De hiszek benne hogy tavasszal Kunbaján legyőzzük őket.Amit másképp csináltam volna így utólag az az,hogy a bajai mérkőzés előtt nem kellett volna rögvest előtte egy nappal bajnokit játszani a kiskőrösiek ellen,mert így sokkal fáradtabban áltunk ki a bajaiak ellen a kelleténél,ami nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét szerintem.


Átmenthető ez a forma valamint ugyanez a helyezés a II.osztály tavaszi küzdelmeire a bajnoki évad végén is?


- Én hiszek benne hogy igen,hiszen mindenkinek az edzésmunkájával elégedett vagyok. A folytatásban szeretnénk a bajnokságban  a legjobbakkal is versenyben lenni.Azt gondolom, hogy képesek lehetünk ezt az előkelő pozíciót megtartani.


Az öszi szezon zárásával nem álltatok le az edzésekkel,hanem heti rendszerességgel próbáljátok a formátokat karban tartani.Hogyan alakul a téli időszakban a csapat felkészülési programja?


- Az új év első jelentősebb rendezvénye a soltvadkerti X. Hardt-Speednet megyei asztalitenisz verseny,melyen az ATSK játékosai is  részt vesznek 6 fövel  január 2-án. Megpróbálunk edzőmérkőzéseket játszani minél több csapattal,hogy a tavaszi szereplésünk minél eredményesebb legyen.






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

2. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

3. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

4. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ

lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

4. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

5. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

6. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

7. B.♥ V.♥ ƸӁƷ

► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk

bvblabla.hupont.hu

8. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

9. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

10. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

israelclub.hupont.hu

11. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

12. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170

► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!

elszivo.hupont.hu

13. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

14. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

15. Alumínium gondozás mentes kerítés. Kovácsoltvas kerítés,korlát készítés.

► Gondozás mentes alumínium kerítés. Kovácsoltvas kapu,kerítés, korlát készítést. Egyéb fémszerkezetek ,lakatos ,díszműlakatos munkák kivitelezése!

borbas-kovacsmester.hupont.hu

16. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

17. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

18. Hungary Shih-tzu Breeder - Shih-tzu kennel Kennel name: BEST FIRST

► Nagyon szeretem a Shih tzu fajtát, úgy döntöttem,hogy életcélom ezeket a szép és szeretni tudó kedvenceket tenyészteni. Dósa Nikolett Tel.:+36 30 983 2578 Shih-tzu Kennel name: BEST FIRST

hungary-shihtzu-breeder.hupont.hu

19. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574

► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com

laszlokristaly.hupont.hu

20. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

21. DÉNER KÉSZHÁZAK és KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

► ENERGIATAKARÉKOS ELEGÁNS MINŐSÉGI NAGYPANELES KÉSZHÁZAK, KÖNNYŰSZERKEZETES HÁZAK

keszhaz-vivex.hupont.hu

22. KISSZÁLLÁS NÉGYESTELEPI FŐNIX EGYESÜLET

► Hagyományőrző és honismereti civil kezdeményezés

fonixegyesulet.hupont.hu

23. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

24. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

25. Ez a WWE Fan Club honlapja

► Ha szereted a Pankrációt és Szeretnéd megtudni első kézből a legújabb híreket akkor ezt a helyet neked találták ki.

wwefanclub.hupont.hu

26. Páfrányos Vendégház Velem

► Teljes kikapcsolódás az Alpok-alja legkedveltebb településén, ahogy sokan nevezik: a nyugalom szigetén

velemiszallas.hupont.hu

27. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

28. No.1 Étterem és Vendégház, Lux Faház jacuzzival a Mátrában Parádfürdőn

► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,kuckó,kabin, romantikus faház privát pezsgőfürdővel a Mátrában kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513

no-caffeevendeghaz.hupont.hu

29. csak csajoknak!! εїз

► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet

csajszik-figyelem.hupont.hu

30. Általános, benzin- és olajálló, hő-, sav- és lúgálló, kopásálló gumilemez

► Gumilemezeket szinte az élet bármely területén szívesen használják. Fajtái: Általános gumilemez, Olajálló gumilemez, Benzin és olajálló gumilemez, Hő,- Sav- és Lúgálló gumilemez, Para gumilemez, Kopásálló gumilemez, Elektromos szigetelő gumilemez

muszaki-gumilemez.hupont.hu

31. divat és smink

► Itt olvashatsz smink tippekről és divat tippekről

divat-smink.hupont.hu

32. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

33. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK

► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. Kiscsoportos, családi kirándulások mellett szívesen segítek modern, minőségi 2, 3, 4, 5, 6 fős apartmanok szállásfoglalásában is. Csapatépítő tréningekre is remek választás!

albaniakirandulasok.hupont.hu

34. ☺Idézetek^^

► ...ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen :)

idezzeteek.hupont.hu

35. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

36. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

37. Idézetek(:

► ‎* nekem nem kell , hogy valaki mindent megadjon nekem . elég , ha kapok valakit attól aki a mindenem . ♥

pasik-idezetek.hupont.hu

38. Flames Mánia - Calgary Flames magyar rajongói oldal

► Mess with the best - Burn like the rest...

flames-mania.hupont.hu

39. Sziasztok ez a Miley És Hannah rajongó klubom nézétek remélem tetszeni fog

► még fejlesztés alatt van a honlapom mert most keztem el csinálni de azért nézzetek körül :)

hannahmiley-fan.hupont.hu

40. BAKONYI KEMENCÉSHÁZ BAKONYBÉL Szállás Bakonybélben,Bakonyi vendégház ,

► Szállás, Vendégház,Utazás ,Kikapcsolódás mob.: 30/494-6985 www.szallasinfo.hu/bakonyihaz

kemenceshaz.hupont.hu

41. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT

► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)

szeretetszolgalat.hupont.hu

42. RÉSZECSKESZŰRŐ-TISZTÍTÁS-SZÉKESFEHÉRVÁR-REGENERÁLÁS-DPF-SZERVIZELÉS.ADBLUE

► 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR SZÁRCSA ÚT 32. BOSCH CAR DPF SZERVIZ--DIESEL gépkocsi DPF-FAP.HDI-AbBlue-SCR- AUTÓK SPECIÁLIS ALKATRÉSZEK FELÚJÍTÁSA. -06-20-9-223-241-

horpicar.hupont.hu

43. Herbaria Angelica

► Gyógyító Virágesszenciák

gyogyitokert.hupont.hu

44. Horgolt kiegészítők: sapkák, sálak, kézmelegítők, mandzsetták, ékszerek

► A horgolt kiegészítők öltöztetnek, egyedivé tesznek. Kalapok, sapkák, sálak, kesztyűk és ékszerek!

horgol.hupont.hu

45. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités

► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek

ancsacs.hupont.hu

46. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

47. Punjab Tanoori Indiai Étterem

► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.

indiaietterem.hupont.hu

48. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!

► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel

sztaroktitkok.hupont.hu

49. Wellness hajvágás, Esküvői frizurák, Vision aktív étrendkiegészítők...

► Professzionális fodrászati szolgáltatások a Hajszárítástól az Esküvői frizuráig. Wellness-hajvágás - Eskuvői frizurák - Vision biológiailag aktív étrendkiegészítők - Mikroelemek hiánya a haj és fejbőr szempontjából, Dr Voll diagnosztika! Alfaparf

fodraszmuveszno.hupont.hu

50. ♥♥♥horse♥♥♥

► zene állatok gitár vicc stb.

regina.hupont.hu

51. ♥¢ιฤ∂ч σℓ∂คℓค♥

► •♦♥ látom a szemedben,hogy idebújnál hozzám lépj bátran közelebb nekem nem kell sorszám ♥♦•

cindybaba.hupont.hu

52. Internetes otthoni munka,Távmunka -Linktár szolgáltatás

► Internetes, otthoni munkák, pénzkeresés, online üzleti lehetőségek Tudtad, hogy a legkeresettebb jövedelemszerző tevékenységek, az Interneten végezhető, otthoni munkák, az online üzleti lehetőségek, a hálózati marketing?

foallasesmellekallas.hupont.hu

53. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

54. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest

► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.

meszarosredonyos.hupont.hu

55. BABAKUCKÓ

► Üdvözöllek kedves látogató!Itt babáknak és mamáknak való praktikus dolgokat találsz.Érdemes gyakran nézelődni,mert folyamatosan töltögetek minőségi termékeket,családbarát árakon.Köszönöm,hogy benéztél,kellemes böngészést.

babakucko-tokol.hupont.hu

56. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

57. KOSÁRLABDÁT KEDVELŐK OLDALA

► FANATIKUS KOSÁRLABDA KEDVELŐKNEK HÍREK,KÉPEK,VIDEÓK EGY HELYEN ÖSSZESZEDVE

kosarlabdafanatikus.hupont.hu

58. Dani játékai

► Viccek a szünidőre, mert nevetni jó!

dani-jatekai.hupont.hu

59. SZÉKELYKAPU FARAGÁS FAKERÍTÉSEK, FAKERÍTÉS KÉSZÍTÉS ÉPÍTÉS t: 0630 5934240

► Üdvözlöm! Majoros György vagyok székelykapuk készítése Fa kapu, fa kerítés, FAKERÍTÉS ÉPÍTÉS Amennyiben szeretne egy ,fakerítést hívjon. Minden fa kapu ,fa kerítés,fa korlát egyedi kivitel.SZÉKELYKAPU KÉSZÍTÉS!tel.0630 5934240

szekelykapuk.hupont.hu

60. Mosószer,Mosószerek,Olcsó mosószerek,Olcsó mosószer,Olcsó folyékony szerek!

► Mosószer,Mosószerek,olcsó mosószerek,olcsó mosószer,olcsó folyékony mosószer,olcsó folyékony mosószerek,olcsó mosópor,olcsó mosóporok,mosópor árak,mosószer árak,ariel mosópor,ariel mosóporok,persil mosópor,persil mosóporok,Osztrák,Német Belga,Olcsón!

mososzerolcson.hupont.hu

61. GYÓGYITÓ NÖVÉNYEK, HOLISZTIKUS GYÓGYMÓDOK

► Fűben -Fában orvosság,természetes C vitaminok, az ANYATERMÉSZET által felkínált lehetőségek,gyógymódok és természetes terápiák

gyogyitonovenyek.hupont.hu

62. KOMPHÁZ a sült hal helye

► Kompház, a sült hal helye. Hangulatos kerthelyiség Budafokon a Duna-parton. Kerékpáros és kutya barát, a legjobb sült hekk Budapesten. Grill ételek, pisztráng,csapolt sör, radler, almafröccs,palacsinta,Grapos üdítők

komphaz.hupont.hu

63. AZ ÉGBOLT LÁTHATÓ CSILLAGKÉPEI ÉS AZ ASZTOLÓGIA

► MILYEN CSILLAGKÉPEKET LÁTUNK AZ ÉJSZAKAI ÉGEN ?

csillagkepek.hupont.hu

64. Emo?Scene?Saucy?

► Emo?Scene?saucy?Igen

emooscene.hupont.hu

65. ASZFALTOZÁS,ÚTÉPÍTÉS,TÉRKÖVEZÉS! ÉRD.: aszfaltozas2002@gmail.com

► ASZFALTOZÁS AKCIÓ|ÚTÉPÍTÉS| MART ASZFALTOZÁS| ÚTFESTÉS| ASZFALTOZÁS KEDVEZŐ ÁRAK| MINŐSÉGI MUNKA| GARANCIÁLIS ASZFALTOZÁS|

karpati-aszfalt.hupont.hu

66. LOPÓTÖK ÉS KORSÓTÖK VÁSÁR

► Saját termelésű sokféle formájú, méretű, lopó és korsótök, kolbásztök ELADÓ - SZÁRÍTOTT - TISZTÍTOTT EGÉSZ ÉVBEN FOLYAMATOSAN

lopotokeskorsotok.hupont.hu

67. Sólyom Vanda-Logopédia, Gyógypedagógia, Fejlesztés

► gyermekközpontú, elfogadó légkörű, játékos hangulatú, eredményes terápia

logopedia.hupont.hu

68. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

69. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

70. A harz-i roller kanári

► ... avagy a Magyar nemes kanári.

rollercanary.hupont.hu

71. Pankráció , a nyers erő !

► Sziasztok!Ezt a honlapot azért hoztam létre , mert vannak olyan emberek akik nem tudják , vagy ismerik de nem tudják melyik pankrátor jó.Ebben az oldalban bemutatom nektek a pankrátorokat.Remélem tetszeni fog!

wwepankracio.hupont.hu

72. Szlovákia- Csodálatos képek Szlovákia tájairól

► Utazás Felvidék gyönyörű tájain

szlovakia.hupont.hu

73. Kemenesmagasi község honlapja! Köszöntelek! <=

► Isten hozott köztünk! (Nem hivatalos honlap)

kemenesmagasi.hupont.hu

74. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

75. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 62
Heti: 145
Havi: 1 205
Össz.: 567 786

Látogatottság növelés
Oldal: Kovács Péter értékelése az őszi szezonról.
Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály - © 2008 - 2025 - bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »