Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.

Tovább tart a bajaiak elleni sikertelenség!

 


A Kunbaja ATSK a középmezőnyben helyet foglaló Baja III-as gárdáját fogadta. Az őszi mérkőzést 10:8-ra nyerték a bajaiak, így ezúttal is izgalmas találkozóra volt kilátás. Az együtteseknek és az érdeklődőknek nem kellett csalódniuk: fordulatos, végig kiélezett összecsapáson dőlt el a bajnoki pontok sorsa, melyek közül mindkettőt sajnos a vendégek zsebelték be.


Csapatunk a hatodik helyen álló Baját fogadta. Az első körben jól öszpontosítottak játékosaink. A párosok közül az egyik sajnos most is elment, és folyamatosan futottunk az eredmény után.Kern Adrián bravúros és taktikus játékkal legyőzte az ellenfél két jól képzett játékosát,Babicz Istvánt,és a bajnoki mérkőzésen most először debütáló Ifj.Katona Lászlót.Viszont Adri esélyesként viszonylag sima vereséget szenvedett Szűcs Sanyitól. Ez lendületet adott vendégeinknek, akik még a vezetést is megszerezték örömükben. Berghoffer egy nagyon látványos meccsen, kevéssel maradt alul a bajaiak legeredményesebb játékosa,Ádám Géza ellen,ami igen magasszintű játékot hozott, minden játszma apró nüanszokon múlott.

ifj._katona_laszlo.jpg

A bajaiak ismét találtak egy remek játékost: Ifj Katona László


 6:8-nál végre Kovács Peti megnyerte a nyeretlenek párviadalát és szépítettünk. Ennek ellenére most Kovács és Havasi sem tudta hozni azt a pici pluszt, aminek elérésével legalább a döntetlen meglehetett volna. Innentől kezdve sajnos el is ment a hajó,mert egy 0:3-as szériát produkáltunk,aminek következtében a vendégek bebiztosították a győzelmüket.

Így elmondható hogy tovább tart a bajai csapat elleni peches sorozatunk,mivel  a megyei bajnokság különböző osztályaiban a bajnoki mérkőzéseink alkalmával eddig még sohasem,úgy most sem sikerült őket tétmérkőzésen még legyőznünk.


Kunbaja ATSK - Baja III.

7 - 11


Kunbaja                                                                              Baja III.

Berghoffer László          3                                          Ádám Géza              4

Kern Adrián                    2                                          Szűcs Sándor          3

Kovács Péter                 1                                          Ifj. Katona László    2

Havasi Sándor               -                                           Babicz István          1

Kern - Berghoffer         1                                           Ádám - Ifj. Katona  1






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

2. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

3. Bio vetőmagok saját kertemből

► Falun élni nagyon jó! És ez így is lesz, ameddig a városi ezt meg nem tudja! ... Ne harcolj a sötétség ellen. Gyújtsál gyertyát. Sokan fognak követni.

biovetomag.hupont.hu

4. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

5. TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST

► TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST. NINCS KAUCIÓ! INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! KEDVEZŐ BÉRLETI DÍJ!

budapestigepkolcsonzo.hupont.hu

6. - § - DR. BABOS CSABA EGYÉNI ÜGYVÉD - § - 2800 TATABÁNYA, KODÁLY TÉR 9.

► Dr. Babos Csaba ügyvéd Tel: 06-30-6202-382, 06-34-300-739 drbaboscsaba@gmail.com - Cégalapítás és módosítás, ingatlan adásvételi szerződések, munkajog, képviselet büntető és polgári peres eljárásokban, cégek állandó jogi képviselete, válóper

babosugyvedtatabanya.hupont.hu

7. Exkluzív búvóhely a Bp. XI. Nádorliget lakóparkban...

► Van kivel, de nincs hol? Extrán felszerelt búvóhely néhány órára is kiadó! Romantikus hangulat, programozható LED fények, tantra fotel. Külön kérésre: szexhinta, felnőtt filmek.

buvohely-ujbuda.hupont.hu

8. Samsara Masszázs Szalon

► Masszázs Balatonfüred

balatonfuredmasszazs.hupont.hu

9. Befogad-LAK Erdőkertesi Állatvédő ALAPÍTVÁNY

► HOGYAN MENTHETSZ MEG 100 KUTYÁT 40 PERC ALATT? IVARTALANÍTS! NEM VAGYUNK MENHELY, GYEPMESTERI TELEP. ELSŐDLEGES FELADATUNK AZ IVARTALANÍTÁS NÉPSZERŰSÍTÉSE, A HOZZÁNK KERÜLT KUTYÁK REHABILITÁLÁSA, MEGFELELŐ GAZDI MEGTALÁLÁSA!

befogadlak.hupont.hu

10. BÁDOGOS SZAKÜZLET Tiszafüred

► Bádogos- és fémlemez áruk, acél-, alumínium-, cink tetőfedő és ereszcsatorna rendszerek, trapézlemez és polikarbonátok, kiegészítők, lemezmegmunkáló gépek, kéziszerszámok márka- és szakkereskedése

badogosszakuzlet.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

► Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

coinmoin.hupont.hu

2. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

3. Titkok sztárokról,S minden mársól , minden ami a sztárokhoz kapcsoloódik!!

► Itt tudsz meg minden olyan témát ahol eddig nem is játtál vagy tudtál képekkel

sztaroktitkok.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Örömhír

► „Jézusom, bocsásd meg nekem mindazt a fájdalmat, amit Testednek, Igédnek és Istenségednek okoztam.” Uram Irgalmazz, Krisztus Kegyelmezz! Szentlélek Védelmezz!

oromhir.hupont.hu

6. ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

► ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

elvonultan.hupont.hu

7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

8. vagányok,tehát tinik

► minden ami minket fiatalokat érdekel.

teenager.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

internetgames.hupont.hu

10. Konyhabirodalom

► Egyszerűen, gyorsan, jót!

konyhabirodalom.hupont.hu

11. Here the elclassico what it is possible to know !

► Here Barcelona Fc from a team's and Real Madrid's team it is possible to know about the players though in it!

elclassico.hupont.hu

12. DOBAI TIVADAR fotográfus : Bemutató emlék fotók

► Nyugdíjas amatőr fotográfus vagyok. 1991-ben fényképész szakvizsgát végeztem. 50 évig fotóklub tag voltam. A Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja vagyok.

dobaitivadar-foto.hupont.hu

13. www.csontkovacs-terapeuta.hupont.hu

► A FÉNY ÚTJÁN - ENERGIA KÖZPONT

csontkovacs-terapeuta.hupont.hu

14. Mindenünk a ló!

► "A ló előnye tenger, mert a bölcsnek ló való,mert lóvá tesz az ember és emberré a ló."

mindenunk-a-lo.hupont.hu

15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/DAIHATSU/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

16. Egészségügyi tananyagok mindenkinek

► “A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.”

egeszsegugy.hupont.hu

17. TEDD AZT AMIT A LEGJOBBAN SZERETSZ !

► Tedd azt, amit a legjobban szeretsz ! Hogyan érjük el, hogy kényszer helyett örömből dolgozhassunk

teddamitalegjobbanszerets.hupont.hu

18. Infinity Megismered Megszereted!

► Kiváló minőségű termékek! Kedvező árak!

infinitytrade.hupont.hu

19. MELI KOZMETIKA

► Berhida , Vasút u 44. Bejelentkezés: 0630/ 874-7709

melikozmetika.hupont.hu

20. Fa, műanyag és alumínium REDŐNYÖK JAVÍTÁSA, ÚJ REDŐNYÖK KÉSZÍTÉSE!

► REDŐNYJAVÍTÁS AKÁR 1,5 ÓRÁN BELÜL! Gurtnicsere 4.900,-Ft-tól! Reggel 7.00-től hívhat! 06-20/3685-888! Redőnyjavítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerületben, Pest megyében!

redonyseg.hupont.hu

21. Bontott laptop alkatrészek, laptopok szervízelése!!!

► Bontott laptop alkatrészek, használt laptopok, hibás laptopok vétele, beszámítása, szervizelése. VGA kártyák újragolyózása. 06705217618 notebookbontos@gmail.com

laptopbonto.hupont.hu

22. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

23. Tammyschka™ Massage - Tantra/Shiatsu/Thai*Chinese Technik

► Im using diverse Technik. I do a mischung/mixture of those Massage Technics...

tantra-shiacu.hupont.hu

24. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

25. sztarok-kepek-divat.hupont.hu

► sztárok,divat,képek,hírek

sztarok-kepek-divat.hupont.hu

26. Széchenyi Apartman- minőségi pihenés a legjobb áron

► Kalocsa városának egy frekventált kertvárosi részében élvezheti a nyugalmas pihenést, a központ közelségének minden előnyével.

kalocsavendeghaz.hupont.hu

27. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...

► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....

absjeladokmindenautohoz.hupont.hu

28. Film,játék-extrák

► király pc ps2 ps3 xbox 360 psp-és játékok és gta meg bionicle itt mindent meglehet találnia bioniclék-röl ésa játékok-ról és a filmek-röl meg a legok-ról

games-extras.hupont.hu

29. INTERNETES VICCEK HONLAPJA

► Ha van egy jó vicced, írd le, tedd közzé.

vicceim.hupont.hu

30. Német minőségi vegyiáru és édesség kínálatunk:

► Az oldal kizárólag meglévő partnereink részére van fenntartva, tájékoztató jelleggel! Kiszállítás vagy postázás nincs!!!

blackdiamond.hupont.hu

31. MÉHÉSZET

► MÉHÉSZET

ferencmeheszet.hupont.hu

32. Tacsi

► Ez az a honlap ahol aranyos tacsis képeket találhatsz!!!!!

aranyos-tacsik.hupont.hu

33. Meguntam-Kidobjam? Á,á... vétek lenne,hisz egyszer bármire jó lesz még az!

► Én is így tettem, de műgyűjtő nem lettem. Értékes és kevésbé értékes tárgyaimat itt megtekintheted.

meguntam.hupont.hu

34. Koboldka

► Versek,fotók

koboldka.hupont.hu

35. GAZDAGODJON MEG KÖLTEKEZÉSEIBŐL! ISMERJE MEG A SCIENNET ÁLTAL KÍNÁLT JÖVŐT!

► A ScienNet-Rendszer zseniális ötlete az Ön előnyét is szolgálja! Előbbrelépést tehet egy gazdagabb és könnyebb élet felé!

sikeroldal.hupont.hu

36. Egy új közösségi portál, ahol bevételed is lehet belőle

► Itt megtalálod, hogy léphetsz kapcsolatba egy e egyedülállóan új közösséggel ahol bevételed származhat belőle kitartás ambíció akarat

kozossegpenz.hupont.hu

37. Real Estate - Hungary- BUDAPEST-SHOP-LAND-FLAT-HOUSE-INVEST-Art-Galeria

► LAKÁS- BUDAPEST-Pest Megye.-Lakás, XIII. kerület Újlipótváros, Újlipótváros, Belváros,Üzletek,irodák,ipari célú ingatlanok,,telkek,

realestatehungary.hupont.hu

38. Mindenünk a Kutya

► A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál. ;)

hu-marson.hupont.hu

39. NYÚLFAJTÁK KÉPEKEN

► Világszerte több, mint 200 nyúlfajta létezik. Ebben a képgyűjteményben megismerkedhetsz néhány ismertebb fajta küllemével.

nyulkepek.hupont.hu

40. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 70 592-7584; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

41. Kertész Emma alkotásai

► Mind az mit teremtek, röpke pillanatnyi bensőm villanása, az élet írt érzelmi-hangulati alkotása.

emmaversek.hupont.hu

42. Wellness hajvágás, Esküvői frizurák, Vision aktív étrendkiegészítők...

► Professzionális fodrászati szolgáltatások a Hajszárítástól az Esküvői frizuráig. Wellness-hajvágás - Eskuvői frizurák - Vision biológiailag aktív étrendkiegészítők - Mikroelemek hiánya a haj és fejbőr szempontjából, Dr Voll diagnosztika! Alfaparf

fodraszmuveszno.hupont.hu

43. Tacskó-fan-site

► itt mindent megtudhatsz.

tacsko-fan-site.hupont.hu

44. Budapesti Költöztető - Bútorszállító

► Profi költöztetést és bútorszállítás Budapesten, vállalunk még: irodaköltöztetést, lomtalanítást Budapesten, zongoraszállítás Budapesten, belföldi költöztetés, költöztetés Magyarországra, nemzetközi költöztetés, költöztetés bútorszállítás fóliázással

budapestkoltozteto.hupont.hu

45. Mercedes Tarot kuckója

► Ha gondok vannak munkahelyeden, vállalkoznál, de bizonytalan vagy, úgy érzed a kedvesed már nem szeret igazán, aggaszt az egészséged? Akkor fordulj hozzám bizalommal, segítek!

tarot-kucko.hupont.hu

46. "Atlantiszi gyógyítók"

► Honlapunk átköltözött: http://atlantiszigyogyitok.lapunk.hu/ Ott várunk továbbra is mindenkit szeretettel.

atlantisz-x.hupont.hu

47. Csíkborzsova

► „A fecske nem ember, mégis visszavágyik a szülőföldére. Ha nem vágyakozna, nem térne vissza. (...)Az ember is csak egy helyen van otthon, másutt mindenütt idegen. " Gárdonyi Géza

csikborzsova.hupont.hu

48. Varázsdada, helyben segít!

► Fejedrenőtt? Nem fogad szót? Nehéz kimozdulni? Öntörvényű? Kétségbeestél? Vitatkozol? Harcolsz? Eleged van? Van segítség, ráadásul helyben! Nem kell utazgatni, időre menni. Otthon, gyakorlatban segítek!

varazsdada.hupont.hu

49. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

50. Struccfarm-Recsk

► Farmunk gyönyörű festői környezetben terül el a Kékes lábánal,ahol kéknyakú struccot tenyésztünk.Látogasson el farmunkra nem fogja megbánni!

struccfarm-recsk.hupont.hu

51. ANGOL MUSZAKI TURKA

► Olcsó müszaki cikkek

angolmuszaki.hupont.hu

52. vicapraktika

► Praktikák,ötlletek,januártól-decemberig és egyébb érdekességek.

vicapraktika.hupont.hu

53. Barcsi horgász

► Minden ,amit tudni kell a barcsi illetve a környékbeli horgászat lehetőségeiről.

barcs-horgasz.hupont.hu

54. Egészség megőrzése, betegségek megelőzése

► “Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.” (Ralph Waldo Emerson)

tmariann.hupont.hu

55. EGYSZERÜ ÉS KÖNNYŰ PÉNZSZERZŐ TIPPEK

► "A pénzteremtéshez pénz kell" <- ez nem mindig igaz !!!

pluszkereset.hupont.hu

56. Modla Attila

► Minden ami alpintechnika

alpin-lampas.hupont.hu

57. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

58. Tatabányai Alapítvány Sportkör Egyesület 18602700-1-11

► Székhely: Tatabánya, Béla Király krt. 57. Levelezési cím: 2801. Tatabánya, Pf. 1520. Pálya: Grosics Gyula Stadion - Tatabánya, Ságvári Endre út 9.

tasktatabanya.hupont.hu

59. Ismerd meg a legszebb növényeket!

► A hazánkban is kapható legszebb növények bemutatása

szobanovenyek.hupont.hu

60. gamefan

► Amennyiben érdekelnek a játékok,de nem akarod minden idődet ezzel tölteni,akkor jó helyen jársz,és még számos filmet is találhatsz.

aionbrutal.hupont.hu

61. Általános, benzin- és olajálló, hő-, sav- és lúgálló, kopásálló gumilemez

► Gumilemezeket szinte az élet bármely területén szívesen használják. Fajtái: Általános gumilemez, Olajálló gumilemez, Benzin és olajálló gumilemez, Hő,- Sav- és Lúgálló gumilemez, Para gumilemez, Kopásálló gumilemez, Elektromos szigetelő gumilemez

muszaki-gumilemez.hupont.hu

62. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lovakeslovaglas.hupont.hu

63. GTA:SAMP PSZ-klán

► [HUN]*-$PSZ$-* StUnT SzErVeR

gtasamppszklan.hupont.hu

64. Virtualbusz

► Jó helyen jársz ha megakarsz mindent tudni a vbus (azaz virtualbus-ról) leírom hogy indítsad el a motort ,hogy kezeld a váltót stb. stb.

buszszimulator.hupont.hu

65. Az otthoni pénzkereseti lehetőség, és a siker új megközelítésben!

► ,,A világ leggazdagabb emberei hálózatot keresnek és építenek, mindenki más munkát keres"

apenzscanning.hupont.hu

66. Gyermeksarok

► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!

gyermeksarok.hupont.hu

67. DELFIN HANGSTÚDIÓ Kalocsa

► Nemcsak a delfinek hallanak jól.....Igényes stúdiómunka, reklámok, énekes szignálok, rádió-tv spotok rövid határidővel

delfinhangstudio.hupont.hu

68. Ingatlan fejlesztés, ingatlan közvetítés, ingatlan értékbecslés,Hitel

► Motto: "Ingatlant a szakértőtől" Tervezéstől a kivitelezésen át az értékesítésig, mindezt egy helyen !

bandyingatlan.hupont.hu

69. LARIZA FODRÁSZCIKK NAGY- ÉS KISKERESKEDÉS SZÉKESFEHÉRVÁR

► Székesfehérvár, Basa u. 2. alatti Fodrászcikk kereskedésünkben minden hajápolással kapcsolatos terméket megtalál. A LISAP, WELLA, LONDA, VITALFARCO termékek nagykereskedelmi forgalmazójaként cikkeiket nagyker áron forgalmazzuk

larizafodraszcikk.hupont.hu

70. Találja meg a megfelelő hitelt, és teremtse meg álmai otthonát

► Hitelközvetítés bankoktól független tapasztalt hiteltanácsadótól

hitel-tanacsadas.hupont.hu

71. Kutya

► Ez az egész oldal csak kutyákról szól! A - Z-ig

balukacska.hupont.hu

72. Milliomos képző

► A weboldalon hasznos információkat,tanácsokat,tippeket és legfőképp ötleteket találhatnak arról,hogy is lehet sok sok pénzünk,vagyis hogy lehetünk milliomosok!

milliomoskepzo.hupont.hu

73. SZÉKELYEK -ERDÉLYI MAGYAROK

► ERDÉLY-SZÉKELYEK-SZÉKELY ÍZEK RECEPTEK-SZÉKELY VICCEK-MINDEN AMI SZÉKELY

erdelyimagyarok.hupont.hu






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 46
Tegnapi: 327
Heti: 528
Havi: 3 018
Össz.: 319 195

Látogatottság növelés
Oldal: Hazai vereséggel folytatta szereplését csapatunk.
Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály - © 2008 - 2018 - bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »