Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály

Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.


 Nem adtunk esélyt a sereghajtónak.


A bajnokság 4.fordulójában a megyei II. osztályú bajnokság szombat, kora este lejátszott mérkőzésén  az ATSK magabiztos győzelmet aratott Cserkeszőlőn.



Az első két párosmérkőzés után 1 vendég és 1 hazai győzelemmel indultak a csapatok.Az egyéni mérkőzések megkezdése után nyilvánvalóvá vált,hogy csapatunk lényegesen jobb erőkből áll mint ellenfelünk.Ezután azonban 5meccset hoztunk zsinórban / 1-6 /,és gyakorlatilag el is dőlt már a második kör felénél a találkozó / 3-9/.Asztaliteniszezőink az utolsó körben még tovább növelve előnyüket, nem várt győzelmet arattak Cserkeszőlőn,megcáfolva az előzetes esélyeket illetően.

Összességében a Kunbaja végig kézben tartva a találkozót,magabiztosan nyert, Berghoffer pedig egy héten belül másodszor ért el hibátlan teljesítményt.



                           Cserkeszőlő  -  Kunbaja ATSK

                                      5 - 13

cserkeszolo-kunbaja_5-13_004.jpg

Berghoffer és Kern: együtt összesen 9 győzelmet hoztak az ATSK-nak.


                                                      Győztesek


Cserkeszőlő                                                                Kunbaja


Nyitrai Zoltán             2                                    Berghoffer László          4

Gulyás Ákos               2                                    Kern Adrián                    4

Kovács Sándor           -                                     Balla György                  2

Gulyás Tamás             -                                    Figura Tibor                    2

Gulyás Á.-Gulyás T.   1                                    Kern A.- Berghoffer L.   1

Kovács S.-Nyitrai Z.   -                                    Havasi S.- Balla Gy.       -








Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

2. Budapesti Költöztető - Bútorszállító

► költöztetés Budapest, bútorszállítás, tehertaxi, irodaköltöztetés, bútorszerelés, lomtalanítás, zongoraszállítás, költöztetődoboz,

budapestkoltozteto.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. BÁDOGOS SZAKÜZLET Tiszafüred

► Bádogos- és fémlemez áruk, acél-, alumínium-, cink tetőfedő és ereszcsatorna rendszerek, trapézlemez és polikarbonátok, kiegészítők, lemezmegmunkáló gépek, kéziszerszámok márka- és szakkereskedése

badogosszakuzlet.hupont.hu

5. - § - DR. BABOS CSABA EGYÉNI ÜGYVÉD - § - 2800 TATABÁNYA, KODÁLY TÉR 9.

► Dr. Babos Csaba ügyvéd Tel: 06-30-6202-382, 06-34-300-739 drbaboscsaba@gmail.com - Cégalapítás és módosítás, ingatlan adásvételi szerződések, munkajog, képviselet büntető és polgári peres eljárásokban, cégek állandó jogi képviselete, válóper

babosugyvedtatabanya.hupont.hu

6. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

7. Bio vetőmagok saját kertemből

► Falun élni nagyon jó! És ez így is lesz, ameddig a városi ezt meg nem tudja! ... Ne harcolj a sötétség ellen. Gyújtsál gyertyát. Sokan fognak követni.

biovetomag.hupont.hu

8. Befogad-LAK Erdőkertesi Állatvédő ALAPÍTVÁNY

► HOGYAN MENTHETSZ MEG 100 KUTYÁT 40 PERC ALATT? IVARTALANÍTS!!!

befogadlak.hupont.hu

9. TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST

► TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST. NINCS KAUCIÓ! INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! KEDVEZŐ BÉRLETI DÍJ!

budapestigepkolcsonzo.hupont.hu

10. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

2. Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

► Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

coinmoin.hupont.hu

3. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás 13 lépését. www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

4. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

5. Egészségügyi tananyagok mindenkinek

► “A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott.”

egeszsegugy.hupont.hu

6. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

7. ÓNODI LORÁNTFFY ZSUZSANNA ÁLTALÁNOS ISKOLA

► ÓNODI LORÁNTFFY ZSUZSANNA ÁLTALÁNOS ISKOLA 3551 Ónod, Nyéki út 4.

onodialtalanosiskola.hupont.hu

8. Nagymamám konyhájából

► receptek a kredenc mélyéről

nagymamamkonyhajabol.hupont.hu

9. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén (70) 211-7128, lakásfelújítás, szobafestés Budapest környékén

gipszkartonszerelese.hupont.hu

10. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

11. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

12. Animal vorld

► Szeretni az állatokat

galjudit.hupont.hu

13. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

14. MaTi-CAR Kft. - ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Utángyártott, gyári , és bontott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

15. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0036/20-416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

16. OLÁH TAMÁS LEZÁRÁSI SPECIALISTA +36 70/363-7678

► Oláh Tamás vagyok, lezárás specialista tréner. Arra képzem ki az ügyfeleimet, hogy Ők hogyan tudnak valódi figyelmet kapni a saját ügyféljelöltjeiktől azért, hogy igazi egyetértések alakuljanak ki közöttük, és az ügyfél náluk költse el a pénzét.

olahtamaslezaras.hupont.hu

17. ASZFALTOZÁS!ÚTÉPÍTÉS!KÁTYÚZÁS!MART ASZFALTOZÁS!0620/282-73-47

► Aszfaltozás 15 év tapasztalattal!Célünk a kiváló munka és a jó minőség!Ár megegyezés szerint!

milavecz-aszfalt.hupont.hu

18. STANDARD HULLÁMOS PAPAGÁJ

► KÁLDI LÁSZLÓ STANDARD HULLÁMOS PAPAGÁJ TENYÉSZTŐ H-17-014

standard-hullamos-papagaj.hupont.hu

19. Hímessy Áron

► zeneszerző honlapja

himessyaron.hupont.hu

20. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

21. Eladó bútorok, használati tárgyak

► Érdeklődni: yaksi1@gmail.com

yaksi.hupont.hu

22. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett glutén-és laktózmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

23. teveoldal

► Új havi program! Javisd ki a hibás írást a tevéről és küld el nekünk. Mégtöbb dolgot megtudhatsz a hírek, hírek címü menüpontban.

tevebigyo.hupont.hu

24. Luxus ruhamárkák olcsón

► Luxus ruhamárkák olcsón. Nálam hihetetlen jó áron találsz, elképesztően jó minőséget! A kifinomultan elegánstól, a sportosig, a fürdőruhától a kosztümig, S-Xxxl méretig. (luxusmarka@citromail.hu) Luxusmárkák is: Gucci, Versace, Chanel, Hermes, Armani

luxus-ruhak.hupont.hu

25. Véleményem a világról

► Hírmagyarázataim, a napi médiacikkek tükrében

hirmagyarazat.hupont.hu

26. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!

► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!

spitzhotel.hupont.hu

27. Gyűrűk ura/Hannah Montana/És más állatok

► Kutyák/Lovak/Hannah/Gyűrűk ura

miley-gyurukura.hupont.hu

28. ZEMPLÉNI TÁJAK CSODÁLATOS KÉPEI, IDÉZETEK,VERSEK,KÉPEK

► ZEMPLÉN,AHOL A CSEND KEZDŐDIK! "Bízd magad barátokra. De sose vedd a barátság kincsét magától értetődőnek". Stephanie Dowrick

elvonultan.hupont.hu

29. GYÁRTÓI BÚTORBOLT SZARVAS Vasút út 77

► Szekrények-Konyhák-Tálalók-Kisbútorok-KÉSZRE SZERELVE! Étkezők-Kárpitosok-Használt Ruha Tel: 30/339-3880

gyartoibutorbolt.hupont.hu

30. Történet Angyalokról, Démonokról, Szerelemről, Fényről, Sötétségről..

► A történet a fejemben fogalmazódott meg, s most megírom azt mi eddig gondolataimban élt.. -Inferno-

thenewgeneration.hupont.hu

31. ♥Minden ami sztár!♥

► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

mindenamihannah.hupont.hu

32. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

33. Szórakozz jól!

► Ezen az oldalon vicceket olvashatsz,ami bearanyozhatja a napodat!

szorakozzjol.hupont.hu

34. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

35. A profi fociutánpótlás, a magyar futball jövőjét biztosítja!

► A magyar labdarúgás jövőjét, a fociutánpótlás határozza meg, melyhez hozzátartozik a Várfúrdő-Gyula Termál Fc felnőtt csapata is, mely a megye I. osztályát erősíti. Bemutatom Fülöp Tamást, aki a jövő nagy futballistája is lehet!

fociutanpotlas.hupont.hu

36. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

37. Földrajz

► .

wwwaltalanosfoldrajz.hupont.hu

38. TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT!

► "Sokkal könnyebb változtatni azon, amit te teszel, mint azon, amit más tesz." Donald Walsch: Beszélgetések Istennel

tegyukszeppeavilagot.hupont.hu

39. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

40. Mlincsek Ivett oldala.Köszöntelek téged,remélem tetszik majd.<3

► Sziasztok!!Mlincsek Ivett vagyok az oldal szerkesztöje.Remélem tetszik majd az oldal,vissszavárlak titeket.Az oldal minden nap feltöltés alatt áll.Minden nap lesz valami új.

star-gril.hupont.hu

41. Borostyán Kulcsosház

► Családias hangulatú nyaralóház a Bükk-hegység lábánál,Dédestapolcsányban a Lázbérci víztározó mellett!Ideális családoknak baráti társaságoknak.

borostyankulcsoshaz.hupont.hu

42. VÁSZONTÁSKA CENTER

► Vászontáska, vászonszatyor gyártás,feliratozás.Egyéni igények alapján is...Környezetbarát vászontáskák,boros tasakok,mézes-lekváros üveg tartók,ballagási tarisznyák készítése,nyomtatása...e-mail:farkasfalvierzsebet@gmail.com Tel:06-70-592-2601

vaszontaska-center.hupont.hu

43. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

44. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

45. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hevestherm.hupont.hu

46. Lakásszerviz Budapest 06202551755

► A szakember keresésnek Vége! A Lakásszervíz profi csapata, gyors és precíz munkavégzéssel áll rendelkezésedre. Apró, kis és nagy munkákra is.1 teljes év garancia minden szerelésünkre. Csak egy hívás.Most érdeklődjön!

pestimester.hupont.hu

47. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

48. SÁTOR PAVILON SÁTOR SÖR PIACI RENDEZVÉNYSÁTOR ÁRUS HARMONIKA EASY UP SÁTOR!

► Pavilon sátraink Vízállóak, vízlepergetősek, belül gumis, kívül szövet - v. PVC, UV szűrős! RENDEZVÉNY-PARTY-RAKTÁRSÁTORNAK! IPARI ÉS SÁTORCSARNOKOKNAK! ELADÁS BÉRBEADÁS!

bankbiztositas.hupont.hu

49. Vertikális és Horizontális szélkerekek szines Katalógusa a nagyvilágbIttól.

► Vertikális és Horizontális szélkerekek szines Katalógusa a nagyvilágból. Itt megtalálod a legérdekesebb szerkezeteket, találmányokat, újitásokat és különlegességeket. Redaktion: Peter Borsanyi Techiker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2017

savonius-balaton.hupont.hu

50. MELI KOZMETIKA

► Berhida , Vasút u 44. Bejelentkezés: 0630/ 874-7709

melikozmetika.hupont.hu

51. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Ž. I ŠTA JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVOĐAČKIM CENAMA!

novaograda.hupont.hu

52. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

53. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

54. Deer Times

► A magyar baloldali politikusok semmit sem tanultak sorozatos választási kudarcaikból, és újra Strasbourgból, Amerikából kívánják lejáratni Magyarországot.

bekescsaba.hupont.hu

55. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-329-4217

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

56. ITT MINDENT MEGTUDHATTOK AMIT CSAK A FOCIROL TUDNI AKARTOK

► Sziasztok!en egy 14 eves focimanias vagyok es mindig szerettem volna hogy csinaljak egy weboldalt ahol nyugottan lehet beszelgetni a focirol,barmelyik bajnoksagrol,barmelyik csapatrol,barmelyikjatekosrol,atigazolasokrol,stb.

mukodojatekok.hupont.hu

57. TANÁCSADÁS

► Válságmenedzselés, cégtanácsadás, adókímélő eljárások, céginformáció, cégátvilágítás, adóoptimalizálás, gyors hatékony segítség a bajban

tanacsotadok.hupont.hu

58. Szegény Ildikó Gizella - ART-díjas grafikus művész

► Festmények, Grafikák, Portrék, Kézi gravírozás, Zöldség&gyümölcs szobrászat

ildikoart.hupont.hu

59. MAGYAR LOVAGKÖNYV - A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE- Hit, Isten, Haza, Becsület!

► Titkos-társaságok, lovagrendek, szerzetesrendek. A felszentelt király lovag is. Koronázás, lovagavatás. Keresztes-hadjáratok, lovagrendek. A keresztény egyház és a Római Szent Birodalom létrejötte. Magyar uralkodók, fejedelmek, pápák/Lehoczky József/

novella-vers.hupont.hu

60. GTA San Andreas

► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)

gta-sandreas.hupont.hu

61. PLAZMA , LCD, LED, 3D LED TEVE, OLCSÓN

► OLCSÓ TÉVÉ KÉSZÜLÉKEK ÉS CSOMAGOLÁS VAGY SZÁLLÍTÁSI SÉRÜLT HÁZTARTÁSI MŰSZAKI CIKKEK, GARANCIÁVAL Érdeklődni: kizárólag telefonon 30 / 237 36 35 email: info@tisztasagfutar.hu

olcsoteve.hupont.hu

62. Alkímia a teremtés világa

► Itt megtalálod az összes elem kombinálását magyarul

alkimiamegoldasok.hupont.hu

63. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

64. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)

► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D

dalmushonlapja.hupont.hu

65. Huszár Lajos költöztetés kecskemét 20/4262040

► Kecskeméten költöztetőt keres?Költöztetés Kecskeméten,fuvarozás,tehertaxi,költöztetés Kecskemét,vidékre is!+3620/426-20-40 Garancia vállalás a szállítás,rakodás idejére.Dobozok biztosítása."Tisztességes munka,megfizethető áron,,

aruszallitas-koltoztetes.hupont.hu

66. Ormossy F. Kálmán

► Ko(ó)rtörténetek, történések az elmúlt hatvan évben - saját szemszögemből.

ormossy.hupont.hu

67. ☺Idézetek^^

► ...ahol el akarnak felejteni, ott leszel felejthetetlen :)

idezzeteek.hupont.hu

68. Aranyló Vendégház

► A nyugodt pihenés nálunk garantált!

aranylovendeghaz.hupont.hu

69. Peres ügyeim

► Egy csaló szélhámossal folytatott peres ügyeim

peresugyeim.hupont.hu

70. Lányok-asszonyok minden ami érdekes

► Lányok,sok érdekességeket találtok szerelem,szex,zene,receptek,horoszkóp,szépségápolás,parfümök,és minden ami érdekelhet.

lanyok.hupont.hu

71. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

72. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

candysims.hupont.hu

73. ÉFT: ÉRZELMI FELSZABADÍTÓ TECHNIKA ÉS MÁS PROBLÉMA-MEGOLDÓ MÓDSZEREK

► EGY PROBLÉMA AZON A TUDATSZINTEN, AMIN KELETKEZETT NEM OLDHATÓ MEG. ALTERNATÍV MÓDSZEREIM FELTÁRÁST ÉS MEGOLDÁST KÍNÁLNAK -TESTNEK, LÉLEKNEK, SZELLEMNEK.

eftszeged.hupont.hu

74. Térhatású keményhab mesefigurák gyerekszobába, gyermekintézményekbe

► Teljesen sima felületű 3cm vastagságú térhatású mesefigurák gyerekszobák, gyermekintézmények dekorálásához

mesefigura-dekoracio.hupont.hu

75. ♥♥*BesT_MIŁ€Y_GriL*♥♥

► ...,; Szióó ! Ez itt MłŁ€Y Cyru$ rajongói oldala > ahol megismerheted és a rajongója lehetsz....:D..Aki már 1-szer benézett ide, az máskor is < hmm > remélem majd T€ visszalátogatsz & írhatsz nekem e-mail-t amit sok szeretettel várok...! ßye-ßye

mokusmano.hupont.hu






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 58
Tegnapi: 62
Heti: 305
Havi: 3 019
Össz.: 289 084

Látogatottság növelés
Oldal: Sikerrel vett Cserkeszőlői mérkőzés!
Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály - © 2008 - 2017 - bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »